Faludy György keresetlen szavai a jelenleg is érvényes magyar helyesírási szabályzatról (Természetes, hogy nem értek vele egyet, de az is természetes, hogy teljes egészében közlöm. - A szerk.)
Az 1930-as években az ország lakóinak igen jelentős hányada ismerte a helyesírás szabályait. Ezt 12–14 éves iskolásoktól meg is követelték. A magyar helyesírás más nyelvekénél egyszerűbb és logikusabb volt. Tanítását az iskolákban könnyűnek, kellemesnek és eredményesnek mondták. Nyomdászaink és szerkesztőink a maguk értékesebb munkájával foglalkozhattak és nem kényszerültek idejüket azzal tölteni, hogy a kéziratokat az újabb és újabb akadémiai határozványokhoz igazítsák. Kosztolányi Dezső, Móricz Zsigmond, Illyés Gyula íróasztalán soha senki nem látta a helyesírás szabályait. Náluk jóval szerényebb tehetségű írók, értelmiségiek, mondhatni: minden könyv-, sőt újságolvasó fejből ismerte és pontosan tudta, mit kíván tőle a magyar helyesírás.
1990-re megváltozott a helyzet. Tanítók, tanárok egyformán panaszolják: a helyesírás tanítása öröm helyett kín lett. A gyerekek elutasítják nyelvészeink újdonsült, megtanulhatatlan szabályzatait, önkényeskedő, zavaros, rosszul indokolt és fölösleges változtatásait. Nyomdászaink és szerkesztőink hajukat tépik, mert minden kéziratot A magyar helyesírás szabályainak 11., akadémiai kiadása szerint kell átjavítaniuk. Az ebben közölt újításokat senki sem tartja fejben, azaz nincs többé magyar ember, aki a magyar helyesírást ismeri.
Örök törvénynek tekinthető, hogy a helyesíráson nem szabad változtatni, hacsak a kiejtés meg nem változik; és a magyar kiejtés nem változott az utolsó ötven év alatt. (A Francia Akadémia az utolsó, nagyobb változtatást 1718-ban eszközölte!) Ugyanekkor az ország szellemi egységének egyik elengedhetetlen követelménye, hogy nemzedék nemzedék után, igen kis változtatásokkal ugyanazt a helyesírást használja. A Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Bizottsága ezeket az alapelveket elismeri ugyan, de nem követi. Határozatait a nyilvánosság megkerülésével, az írók megkérdezése nélkül, kommunista napiparancsok módjára hozza és a legkevésbé sem törődik a káosszal, melyet ezáltal teremt.
Ezért kényszerültem arra az elhatározásra, hogy könyvem hazai kiadásában nem veszem tekintetbe A magyar helyesírás szabályainak 11., akadémiai kiadásának mondvacsinált, logikátlan, keservesen kiagyalt, basáskodó és bosszantó újításait. Ezen az úton kérem meg nyomdászaimat és szerkesztőimet, hogy legyenek ebben segítségemre. Egyúttal felszólítok mindenkit: nyomdászt, tanítót, tanárt, írót, újságírót, minisztériumi és magántisztviselőt, képviselőt, jegyzőt, bírót, ügyvédet – minden magyart, aki naplót vezet, jegyzeteket készít avagy levelet ír, hogy tegye ugyanezt. Kétes esetben forduljon a Helyesírás régebbi, lehetőleg kilencedik kiadásához. Vagy, ami sokkal jobb, tulajdon józan eszéhez.
Nyelvészeinktől pedig senki se féljen többé. A kommunista parancsuralom napjai lejártak; akadémikusaink nem tudnak karhatalmat küldeni ellenünk.
(Forrás: Faludy György: Jegyzetek az esőerdőből – Digitális Irodalmi Akadémia — Petőfi Irodalmi Múzeum • Budapest • 2011 Web: http://dia.jadox.pim.hu/jetspeed/displayXhtml?offset=1&origOffset=-1&docId=3518&secId=477700&qdcId=3&libraryId=-1&filter=Faludy+Gy%C3%B6rgy&limit=1000&pageSet=1)
